2014-es Hargita Gyöngye Rali szakaszai – 1. nap

23 szeptember 2014 - 4 minutes read

Könnyen megközelíthető pályák

Öt pályán rendezik meg idén a Hargita Gyöngye Rali gyorsasági szakaszait. Ebből kettőn tavaly már versenyzett a román rali bajnokság mezőnye, kettő teljesen új, egynek a felén pedig fordított irányban mentek az elmúlt évben a pilóták, tehát gyakorlatilag ez is új szelektívnek minősül. Ma az Oroszhegy és Varság–Korond szelektívetket, valamint a szuperszpeciált mutatjuk be.

Oroszhegy

Sosem használták autóversenyzésre az Orszohegy és a zetelaki vízgyűjtő tó közötti murva utat. A szakaszon háromszor megy végig a mezőny, pénteken kétszer, szombaton pedig egyszer (1-es, 3-as és 9-es szelektív). A 11,2 kilométeres pálya közel van Székelyudvarhelyhez, a várostól mindössze kilenc kilométerre található. A szelektív rajtjáig aszfaltút vezet, a közelben autók számára parkolási lehetőség van.

Zetelaka központjából is megközelíthető a pálya, illetve a zetelaki víztározótól a szelektív vége. A rengeteg kanyarral tűzdelt szelektíven az útminőség kiváló, rengeteg olyan hely van, ahol több kanyar is belátható. Csupán arra kell vigyázni, hogy a nézők ne bukótérben álljanak, illetve a kilátogatók autóikat biztonságos helyen parkolják le.

Varság–Korond

A Hargita Gyöngye Rali leghosszabb szakasza a Varság és Korond közötti 18,8 kilométeres szelektív, amelyet a verseny mindkét napján, pénteken és szombaton is egy-egy alkalommal teszi meg a mezőny. A szakasz rajtja a Varsághoz tartozó Küküllőtanya nyugati kijáratánál lesz, az érkezés pedig Korond bejáratánál. A szelektív párhuzamosan halad a Nagy-Küküllővel a bagzosi eltérőig, innen Fenyőkút felé mennek a versenyzők, ahonnan az 50-es, majd a 36-os községi úton érik el Korondot.

Elég nehéz lesz a nézők számára megközelíteni ezt a szakaszt, viszont Korondról egy másik községi úton el lehet érni Fenyőkútat, Vargyas központjából pedig a Nagy-Küküllő mentén haladva a szelektív első harmadára is el lehet jutni.

Szuperszpeciál

A nézők számára a legkönnyebben elérhető szelektív a verseny szuperszpeciálja, a pályát Székelyudvarhelyen tartják. Az 1.9 kilométeres (4-es gyorsasági) szakasz megrendezése miatt a város néhány utcájában a forgalmat teljesen lezárják a közúti közlekedés elől.

A szuperszpeciál rajtja a kórház előtti körforgalom közelében lesz a Bethlen Gábor utcában, a versenyzők a Bethlenfalvi utcán mennek, a Solymossy utca előtt viszont a vasútállomás felé térnek és a Vásártér utcán keresztül érik el a Bethlenfalvi utcát újra és haladnak vissza a körforgalomig. A távot kétszer teljesíti a mezőny.