A Hargita Gyöngye Ralit július 12–13-án rendezik Székelyudvarhelyen és környékén

20 június 2019 - 7 perc olvasási idő

Környezetbarát ralira készülnek

Kevesebb mint egy hónap múlva kezdődik a román ralibajnokság 4. futama, a 27. kiírásához érkezett Hargita Gyöngye Rali. Ferencz Csaba főszervezőtől megtudtuk, hogy továbbra is bevált recepttel dolgoznak, egyik fontos céljuk, hogy még környezetbarátabbá alakítsák a megye egyik legnagyobb sporteseményét.

„Továbbra is gőzerővel dolgozunk, hogy minden kicsi elem a helyére kerüljön. A verseny konfigurációja 99 százalékban megegyezik a tavalyival, az egy százalék a shakedown irányvonalának megváltoztatása lesz, idén Farcádból jönnek Székelyudvarhelyre a ralisok”

– nyilatkozta Ferencz Csaba.

A főszervező elmondása szerint azért döntött így, mert az előző években, amikor a ralisok Farcád felé mentek, a városban melegítették a kocsik gumijait, ez pedig nem volt szép látvány, és nagyon hangos is volt.

„Hiába van megtiltva nekik, úgyis ezt csinálják. A fülüket pedig nem tudom meghúzni. A versenygumiknak, ahhoz, hogy tökéletesen működjenek, el kell érniük egy bizonyos hőmérsékletet, 80–90 Celsius-fokot, ezt pedig menet közben tudják legegyszerűbben elérni. Ilyenkor hirtelen felgyorsulnak, majd lefékeznek. Hogy kiküszöböljük azt a plusz feszültséget, ami ilyenkor keletkezik, más útvonalon fognak Farcádba menni”

– fogalmazott.

A szervizpark továbbra is a II. Rákóczi Ferenc utca felső felében, illetve a Kossuth Lajos utcában lesz kialakítva, itt július 11., csütörtök reggel hat órától július 13., szombat este tíz óráig kell útlezárásra számítani.

„Ezúton is elnézést kérek az ott lakóktól, igyekszünk majd minél zökkenőmentesebben megoldani”

– tette hozzá.

Idén a szervezők mobilvécéket helyeznek ki a szervizparkban, továbbá a hulladékot szelektíven fogják gyűjteni, ezeket a zsákokat a szemétszállító vállalat esténként hordja majd el.

A program nem változik

Július 11-én, csütörtökön délben tartják a Hargita Gyöngye Rali hivatalos sajtótájékoztatóját a Küküllő szállodában, a megnyitó pedig aznap este nyolc órakor kezdődik a Márton Áron téren.  Pénteken reggel nyolc órától déli egy óráig külön autókategóriánként zajlik majd a shakedown, a tényleges verseny pedig délután fél háromkor kezdődik, akkor indul el az első autó a szervizparkból az első gyorsasági szakaszhoz, a 29 km hosszú Bucsinra. Ezután következik a 12 km-es libáni szakasz, majd a versenyzők visszatérnek Székelyudvarhelyre. Este 7 órakor kezdődik a városi gyors. A Dietrich Árpád-szuperspeciális nyomvonala sem változott: a ralisok a szálloda, a Barátok temploma és a Művelődési Ház között fogják elvarázsolni a szurkolókat.

„Tavaly óriási siker volt, nagy megelégedésemre és meglepetésemre a hozzáértő közönség az utolsó autóig ott volt a pálya szélén. Ez a román bajnokságban nagyon ritka jelenség, például legutóbb az Arad Rali városi szakasza annyira elhúzódott, hogy az utolsó autókra csak két-három néző volt kíváncsi. Ez a versenyzőkkel szemben sem fair”

– folytatta Ferencz.

Szombaton három alkalommal teljesíti a mezőny a patakfalvi, a szentpáli és a lövétei gyorsokat, este 9 óra után pedig kezdődik a díjkiosztó.

További terveikről a főszervező elmondta, hogy a szuperspeciális mellett, ha megfelelő a térerő, szeretnék a szentpáli szakaszt is élőben közvetíteni az interneten.

„Folytatjuk környezetbarát terveinket, idén már nem használt gumikat teszünk a kanyarívekre, hogy ne hordják ki az útpadkát a versenyzők, hanem szalmabálákat. A versenyzők a pályabejárás során találkoznak majd ezekkel, így tudni fogják, hogy a kanyarokban 3–400 kilós bálák várják őket, így kétszer is meggondolják majd, hogy miként vágják le a kanyarokat. Egyik partnerünk pedig abban segít, hogy egy sepregetőgéppel megtisztítja az utakat a törmeléktől. Azt nem ígérhetem, hogy elektromos autók fognak versenyezni, de pár éven belül akár az is előfordulhat, hiszen a nemzetközi szövetség be akarja vezetni a hibridautókat”

– folytatta Ferencz Csaba.

A főszervező a tavalyi mezőnyhöz hasonló nagyságrendűre számít idén is, a tényleges szám a benevezés lejárta, azaz július 5. este 8 óra után derül ki.