Folytatódik a hagyomány

29 szeptember 2014 - 15 minutes read

Magyar siker a Hargita Gyöngye Ralin

Magyar sikerrel zárult szombat este Székelyudvarhelyen a Hargita Gyöngye Rali. Egyéniben Botka Dávid győzött, csapatban pedig az idényt záró versenyre összeállt Hargita Rally Team diadalmaskodott. A megyebeli pilóták közül többen is dobogós helyen zártak.

Folytatódott a hagyomány a Hargita Ralin: ahogy a tavaly, az idén is a magyar himnusz csengett fel a győztes kihirdetését követően. Az elmúlt évben Szabó Gergő, idén Botka Dávid nyerte a hazai bajnokság idényzáró viadalát, a Hargita Gyöngye Ralit, amelyet pénteken és szombaton Székelyudvarhely környékén rendezett a Maxx Racing. A szervezők remekül teljesítettek, ezt a pilóták – kettő kivétellel – is megerősítették, nagyon jók voltak a pályák, rengeteg néző volt a szelektíveken annak ellenére, hogy pénteken délután az időjárás nem volt a legmegfelelőbb sem a szurkolók, sem pedig a versenyzők számára.

Majdnem rajt-cél győzelem

Botka Dávid remekül kezdte a Hargita Gyöngye ralit és pénteken este – négy gyorsaságit követően – 45,7 másodperces előnnyel várta a szombati rajtot. A nap első három szelektívjén – Oroszhegy I. és II., Varság-Korond – a magyar pilóta volt a leggyorsabb, a Székelyudvarhely központjában rendezett szuperszpeciált viszont Manuel Mihalache nyerte, Botka azonban a nézőknek autózott inkább, viszont előnye így is tetemes volt a második Marco Tempestini előtt.

A nap vesztese egyik nagy vesztese Francois Delecour volt: a francia pilóta autójának jobb első kereke kitörött az Oroszhegy II. szakaszon, a szelektívet teljesítette, ám nem tudott tovább menni. A francia által elhagyott kereket Sebastian Barbu telibe kapta, így számára is a harmadik szakaszon ért véget a viadal, Simone Tempestini pedig a Varság-Korond szakaszon adta fel technikai gondok miatt a versenyzést. A Super Rally szabályzata szerint Delecour és Simone Tempestini szombaton rajthoz tudott állni.

A szombati nap viszont rosszul indult a magyar pilóta számára, a Kápolnás I. szelektíven Botka autója gumidefektet kapott, így több mint másfél percet kapott a szakaszt nyerő Simone Tempestinitől, az összetettben pedig az olasz édesapja, Marco vette át a vezetést. A Napoca Rally Academy pilótájának előnye a Dietrich Árpád-Hargita I. szelektíven már elfogyott, az összekötő szakaszon abroncsot cserélő Botka fél perccel volt jobb Marco Tempestininél, így a magyar pilóta visszavette a vezetést az összetettben, amelyet a verseny végéig meg is őrzött.

A Kápolnás II. szakaszon Marco Tempestini újra nagyot ment és 5,7 másodpercre faragta hátrányát Botkával szemben, ám a magyar pilóta a Madarasi Hargitára vezető szakaszon újra megduplázta előnyét az olasszal szemben, a Dietrich Árpád-Hargita II-őn Keleti Edwin volt a leggyorsabb. Az Oroszhegy III. szelektíven Botka megint a leggyorsabbnak bizonyult, a verseny utolsó szakaszát Delecour nyerte, és mivel Marco Tempestini mindkét gyorsaságin kikapott a magyartól, a második helyen zárta a ralit.

Nagy volt a harc a harmadik helyért, ez egyben a bajnokság második helyéért vívott küzdelmet is jelentette. Dan Gartofan remekül és kiegyensúlyozottan autózott, ám Keletitől mindössze 2,4 másodperre lemaradva a negyedik helyen zárt.

A magyarok

Botka Dávid egyértelműen a legjobb magyar pilóta volt a Hargita Gyöngye Ralin. A székelyudvarhelyi, ám évek óta Magyarországon élő Szőcs Attila a 9. helyen zárt, Lovász Pál a 11. lett, Gere László „Kelo” pedig a 20. helyen végzett, utóbbi köszönhetően a három perces büntetésének, másképp négy hellyel lett volna jobb. Marozsi Zsolt és Sipos Zoltán a 8. szelektíven technikai problémák miatt állt ki, Kőházi Károly pedig a szombati első szakaszon kapott gumidefektet és becsúszott az árokba.

A megyebeliek

Két Hargita megyei páros is dobogós lett a Hargita Gyöngye Ralin. A 11-es géposztályban az Alin Neagoe és Adrian Cotfas alkotta páros a harmadik helyen zárt, noha a verseny felétől az utolsóelőtti szakaszig az első helyen álltak. A páros az utolsó szakasznak úgy indult neki, hogy mindössze nyolc tizedmásodperc volt a hátrányuk, ám az utolsó, Varság-Korond II. szelektíven Dorin Banciutó 1,1 percet, Victor Baldescutól fél percet kaptak, így a dobogó legalsó fokán zártak.

A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre kettős számára nem csupán a Hargita Gyöngye Rali, hanem a szezon is remekül sikerült. A csíki páros számára pénteken a Varság-Korond szakasz nem sikerült túl jól, ám utána a felzárkózás annál jobban: az utolsóelőtti szakasz után a Logan-kupában a másodikok voltak. Az utolsó, Varság-Korond szakaszon egy újabb időveszteség miatt egy hellyel hátrább csúszott a páros, így a harmadik helyen zártak.

A Teslovan-Cseh páros viszont kétszer is dobogóra állt. Amellett, hogy a Logan-kupában a harmadik helyen zártak, a BCR Leasing Rally Team teljesítményéhez 15 ponttal járultak hozzá, és ezeknek a pontoknak köszönhetően lett a csapat a harmadik.

A Pethő Attila és Thomas Campean párosnak a szombat reggeli Kápolnás I. szakasz jelentette a végzetet. A székelyudvarhelyi duó a Dacia Logannal felborult, így kénytelenek voltak feladni a versenyt.

Ad-hoc csapat nyert

A Hargita Gyöngye Rali előtt másfél héttel összeállt Hargita rali Team megnyerte a csapatversenyt. A csapat csupán erre a versenyre állt össze, a gárdát Botka Dávid, Marozsi Zsolt, Szőcs Attila, Sipos Zoltán, Gere Zoltán, Lovász Pál, Kőházi Károly és Dinu Dragos alkotta. Egyébként a díjkiosztón Dinu Dragos köszönetet mondott Botkának, hogy őt is bevették a csapatba, mint mondta, büszke arra, hogy a székelyeknek versenyezhetett.

A gyöngyszemek

2014_0929_tajvaniakTajvánról érkezett egy női páros a Hargita Gyöngye Ralira. A Sen Hui-Lan és Lin Csun-Csing páros először alkotott párost, Sen számára ez volt az első verseny, amelyen ő volt a pilóta (eddig navigált férjének), először ültek Dacia Logan versenyautóban és először versenyeztek murva utakon. Ezek tükrében meglepő, hogy nem zártak az utolsó helyen: skerült legyőzniük Cristian Toadert, aki egy Seat Ibiza Cupra TDI-vel állt rajthoz. A román ralis több mint 18 perces hátránnyal zárt a tajváni lányok mögött az utolsó helyen.

Bajnoki címek

Annak ellenére, hogy Francois Delecour pénteken kiállt, szombaton a Super Rally szabályai alapján újra rajthoz állhatott. A francia csak akkor nem védhette volna meg címét, ha nem szerez pontot és Keleti Edwin nyer, ám a kolozsvári csak a harmadik helyen zárt. Ennek ellenére Delecour keményen ment a viadal második napján, hogy a Super Rally-ban legalább egy pontot szerezzen.

Delecour 2012 és 2013 urán idén is román bajnok lett, mindezt úgy, hogy csak Brassóban és Kolozsváron ment a Peugeot 207 S2000-es autójával, a többi versenyt egy Subaru Imprezával teljesítette. A második helyet Keleti, a harmadikat Gartofan szerezte meg.

A 2-es géposztályban Keleti Edwin bizonyult a legjobbnak Dan Gartofan és Simone Tempestini előtt.

A 3-as géposztályban meglepetés született: úgy nyert Horatiu Savu, hogy egyetlen versenyen sem sikerült győznie a géposztályban, de egy kivétellel minden viadalon pontszerző helyen zárt. A kolozsvári fogorvos mögött Florin Crisan és Delecour végzett.

Az egyetlen géposztály, ahol korábban ismert volt a bajnok neve, az az 5-ös volt: Adrian Raspopa Valentin Porcisteanut és Raul Badiut előzte meg. Az elsőkerék meghajtású autók kategóriájában is Raspopa lett a bajnok, megelőzve Bogdan Barbut és Sebastian Gioarsat.

A 9-es géposztály bajnoki címe is a Hargita Gyöngye Ralin dőlt el: Bogdan Barbu lett a bajnok Gioarsa Sebastian és a sepsiszentgyörgyi Szabó Csongor előtt. A Teslovan-Cseh páros a hetedik helyen zárt.

A 11-es géposztályban Dorin Banciu lett a bajnok Victor Baldescu és Ion Nicolae előtt. A 15-ös, vagy a Historic géposztályban Günther Graef bizonyult a legjobbnak.

A kezdő pilóták bajnoki címét Alexandru Ardelean nyerte, csapatban az ESD lett a bajnok a BCR Leasing Team és a Napoca Rally Academy előtt.

2014_0929_tacsiA Logan-kupában Bogdan Barbu lett a bajnok, másodikként – 12,6 pontos hátránnyal – a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros zárt. A csíki páros Brassóban a második, Aradon az első, Tulceán a negyedik, Kolozsváron az első, Iasi-ban az ötödik, Székelyudvarhelyen a harmadik helyen zárt, és csupán Bákóban adták fel a viadalt, technikai hiba miatt.

A Hargita Gyöngye Rali pontszerzői
1Botka DávidMitsubishi Lancer EVO 9 R4
2Marco TempestiniFord Fiesta R5
3Keleti Edwin Ford Fiesta R5
4Dan Gartofan Skoda Fabia S2000
5Bogdan Marisca Subaru Impreza R4
6Catalin CismaruMitsubishi Lancer EVO 9
7Manuel Mihalache Mitsubishi Lancer EVO 9
8Florin Crisan Subaru Impreza N11
9Szőcs AttilaMitsubishi Lancer EVO 9
10Razvan Trisnevschi Mitsubishi Lancer EVO 9

A 2-es géposztályt Botka, a 3-as Cismaru, az 5-öst Raspopa, a 9-es Barbu, a 11-est Dorin Banciu nyerte, csapatban a Hargita rally Team diadalmaskodott.

Kopacz Gyula

kopacz.gyula@hargitanepe.ro