Hamarosan rajtol a Hargita Gyöngye Rali

6 október 2016 - 4 minutes read

Huszonnegyedik alkalommal rajtolnak el pénteken délután az autók a Hargita Gyöngye Ralin. Idén változott a felület, murváról aszfaltra váltottak a szervezők, így még látványosabbnak és izgalmasabbnak ígérkezik a verseny.

hr-rally-16-csut-ba-2

A csütörtökön délben tartott hivatalos sajtótájékoztatón Ferencz Csaba főszervező örömét fejezte ki, hogy a Hargita Gyöngye Rali partnereinek köszönhetően ismét meg tudták szervezni a megye legnagyobb sporteseményét. Külön gratulált a román ralibajnokságot is megnyerő, friss junior WRC-világbajnok Simone Tempestininek, majd átadta a szót a meghívottaknak.

„Örömmel vagyunk partnerei egy ilyen rangos sportrendezvénynek, ezt a hagyományt tovább kell vinni, a mi dolgunk pedig az, hogy a szervezőket segítsük munkájukban, hiszen az ilyen nagy hagyománnyal rendelkező események tovább öregbítik városunk és régiónk hírnevét”

– mondta Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere.

„A sport közös nyelv, ami kapcsolatot teremt mindeni között, megtanít a közös játékra”

– kezdte beszédét Bíró Barna Botond megyei tanácsalelnök, majd hangsúlyozta, hogy Hargita Megye Tanácsa mindig is partnere volt és lesz a Hargita Gyöngye Ralinak.

Országos szinten az egyik legszebb és legjobban megszervezett versenye a Hargita Gyöngye Rali – vette át a szót Keleti Edwin, a BCR Leasing Team többszörös országos bajnok pilótája.

„Tizennyolc év után váltanak ismét aszfaltra Hargita megyében, a szakaszok pedig gyönyörűek. A lövétei gyorsasági országos szinten az egyik, ha nem a legszebb szakasz, míg a bucsini a leghosszabb”

– tette hozzá.

Puskás István, a Hargita Gyöngye marketingigazgatója elmondta, hogy már harmadik éve, hogy névadó szponzorként vesznek részt a raliban.

„A felületváltás reméljük, hogy a verseny javára válik, továbbá a verseny és a nézettség szintjén is előrelépés fog történni”

– folytatta.

Utolsóként a junior rali világbajnoki címet az elmúlt hétvégén bebiztosító Simone Tempestini szólalt fel.

„Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek az országos bajnokság utolsó szakaszán. Minden évben nagyon jókat versenyeztünk itt, a hangulat pedig mindig fantasztikus a ralin. Eddig egy Ford Fiesta R5-tel versenyeztem, a Hargita Gyöngye Ralin viszont egy Citroën DS3-mal fogunk autózni, hogy más géposztályban is pontokat szerezzünk csapatomnak, a Napoca Rally Academynek. Nagyon gyors és látványos szakaszok lesznek, így bízom benne, hogy egy kevésbé erős autóval is jól fogunk teljesíteni”

– nyilatkozta.

Tags: ,