Harmadszorra jönnek Latyakék

3 október 2016 - 5 minutes read

Ígéretéhez híven idén is elindul a Hargita Gyöngye Ralin a Kelő Gere László és Erdélyi Ágnes magyar páros. A sportág berkeiben csak Latyakként ismert pilóta karcmentesen szeretné immár harmadszorra is befejezni a román bajnokság szezonzáró futamát. 2014-ben nagy port kavart versenygépük dizájnja.

14_hr-rali_1_latyak
Ugyan még nem zárult le a nevezési időszak, ám az már biztosra vehető, hogy idén is lesznek magyarországi pilóták a Hargita Gyöngye Ralin. Kelő Gere László és navigátora, Erdélyi Ágnes immár harmadik alkalommal vesz részt a hazai rali bajnokság idényzáró futamán, eddig minden évben sikerült felhívniuk a nagyközönség figyelmét.
A 41 éves Kelő Gere László Kecskemét mellett egy versenypályát is működtet, autósport berkekben Latyak a beceneve –és ő ezért nem haragszik –, több éve már Erdélyi Ágnes navigál neki. Tavaly és tavalyelőtt egy Mitsubishi Lancer EVO 9 versenygéppel álltak rajthoz a Hargita Gyöngye Ralin, és mivel autójuk bioetanol üzemanyaggal ment, a versenytársak csak szeszkazánként említették Latyakék kocsiját. 2014-ben indult először a hargitai futamon, akkori részvétele még a hazai román nyelvű sajtóban is helyet kapott az autó dizájnja miatt.
– Első évben, amikor a Hargita Gyöngye Ralin indultunk, 2014-ben, a Székelyudvarhely központjában tartott szuperspeciál mai napig emlékezetes számomra. Egyszerűen lenyűgöző volt, amit ott tapasztaltam – mondta lapunknak Latyak. Hozzátette, csak pozitív élményekkel távozott 2014-ben és tavaly is, számukra élmény volt mindkét verseny. – Szeretjük a verseny jó hangulatát, a segítőkész embereket, akikkel Erdélyben találkoztunk és a kimagaslóan jó szervezést, amit a Hargita Gyöngye Ralik alatt tapasztaltunk. Öröm oda visszatérni – nyilatkozta lapunknak a magyar pilóta

Lartyak azt mondja, előnyére válhat, hogy idén a Hargita Gyöngye Rali aszfalton lesz. – Szeretjük a murvás versenyeket, de mivel Magyarországon a ralik többsége aszfalt utakon zajlik, ezért örülünk a változtatásnak. Nekünk talán könnyebb lesz aszfalton versenyezni, és remélem, hogy jobb helyezést érünk el, mint tavaly és tavalyelőtt murván – mondta a magyar pilóta.

A Kelő Gere László és Erdélyi Ágnes alkotta páros 2014-ben összetettben a 24., a 11-es géposztályban az ötödik helyen zárt, tavaly összetettben a 14., a 3-as géposztályban pedig a hatodik helyen végeztek. A magyar páros számára az idei verseny szakaszai teljesen ismeretlenek, így nagy hangsúlyt fektetnek majd a pályabejárásokra. – Láttuk a versenykiírást és így látatlanban azt tudom mondani, izgalmas lehet a rali számunkra. – A Bucsin szelektívre külön figyelünk, hiszen a 28,84 kilométeres szakasz nem kevés, és biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem lesz megterhelő. Úgy gondolom, hogy az autónk – amivel idén indulunk – kimondottan szereti az emelkedőt, így talán tudunk annyi előnyt szerezni az elején, hogyha el is fáradnék, remélem, a végére az eredményünkön nem fog ez igazán látszani. Mindenképp szeretnénk teljesíteni a versenyt és minél jobb eredményt elérni, karcmentesen – mondta lapunknak Latyak.

Tavaly csak pozitív élményekkel távozott a magyar páros Székelyudvarhelyről. – A versenyrendezéstől kezdve a román versenyzőtársakig családias a légkör fogadott bennünket. Éppen ezért ha tehetem, indulok versenyen – mondta Kelő Gere László.

A Hargita Gyöngye Rali az országos bajnokság idényzáró futama, a viadalt október 7. és 8.-án rendezik, a verseny főhadiszállása Székelyudvarhely lesz. Az esemény médiapartnere a Hargita Népe napilap.

 

Kopacz Gyula
kopacz.gyula@hargitanepe.ro

Tags: , , , ,