Hetven páros nevezett be a Hargita Gyöngye Tess Ralira

16 július 2020 - 6 perc olvasási idő

Először rendez közösen raliversenyt Hargita és Brassó megye. Bár idén nem lesz szuperspeciális, a szórakozás így is garantált, hiszen a két raliverseny legjobb pályái kerültek be a kétnapos megmérettetés programjába. A Hargita Gyöngye Tess Ralira hetven páros nevezett be, pénteken Brassó, szombaton pedig Székelyudvarhely környékén lesznek a gyorsasági szakaszok.

Az év elején még kilenc versenyből állt a 2020-as román ralibajnokság, ám a szövetség a koronavírus-járvány miatt hatfordulósra szűkítette a versenynaptárt. A kiválasztott versenyhelyszínek között továbbra is szerepelt Székelyudvarhely, azonban mások mellett Brassót kizárták. Ferencz Csaba, a Hargita Rali főszervezője ezt követően baráti jobbot nyújtott a brassóiaknak, felajánlva, hogy idén közösen szervezzék meg a két ralit. Így született meg a Hargita Gyöngye Tess Rali.

Hét R5-ös autó a mezőnyben

A végső győzelemért hét csapat harcol majd a ralibajnokság második fordulójában, többen pedig a csúcskategóriába tartozó R5-ös autókkal fognak rajthoz állni. Az első pozíció megszerzésére ezúttal is a román ralibajnokság címvédője, Simone Tempestini pályázik a legnagyobb eséllyel. Az első futam után az összetett vezető kolozsvári pilóta sikerére a fogadóirodák is alacsony szorzót ajánlanak, mindössze 1,25-szörös pénzt hoz Tempestini sikere, aki az Argeș Ralin is használt Skoda Fabia R5-tel áll rajthoz, navigátora pedig szokás szerint Sergiu Itu lesz.

A dobogóra a Dan Gîrtofan–Tudor Mârza (Skoda Fabia Rally 2), illetve a Bogdan Marișca–Borbély Károly (Ford Fiesta R5) párosokat várják még. Ugyancsak egy Ford Fiesta R5-tel áll rajthoz az Adrian Răspopa–Cosmin Diacu duó, míg a Cristian Dolofan és Petre Tobă alkotta páros először vezeti a honi bajnokságban a Citroen C3 R5-öt. Az élmezőnybe várják még Andrei Cașcavalt és navigátorát, a tapasztalt Dorin Pulpeát, ők egy Skoda Fabia Rally 2-vel versenyeznek majd. A mezőny hetedik R5-ös autóját, egy újabb Skoda Fabiát Enis Arif fogja vezetni, társa pedig Carmen Poenaru lesz.

Izgalmas csata várható az elsőkerék-meghajtásúak között, ahol Norbert Maior (Peugeot 208 R2), Adrian Teslovan (Citroen DS3 R3T Max) és Mihai Manole (Renault Clio R3) fog harcolni a minél jobb időeredményért. Legtöbben az RC5-ös kategóriában találhatók, ide tartoznak a Dacia Sanderók és Loganok, illetve a Suzuki Swift Sportok is. A történelmi autók mezőnyében négyen indulnak: Günther Graef (BMW 2002), Dorin Alexandrescu (VW Golf), Andrei Agapian (VW Golf) és Petru Constantinescu (Opel Kadett B). A másodosztályba (rali 2) tizennégy páros nevezett be.

A magyarok nem tudtak eljönni

A mezőny még nagyobb lett volna, hiszen közel tíz magyarországi duó is részt szeretett volna venni a Hargita Gyöngye Tess Ralin, azonban a járványügyi szigorítások miatt vissza kellett lépniük a versenytől. A megmérettetés nemzetközi jellege viszont megmarad, ugyanis az Argeș Ralihoz hasonlóan itt is rajthoz áll a bolgár Nikola Misev (Peugeot 208 R2).

A verseny pénteken délután három óra előtt pár perccel a Brassópojána gyorsasági szakasszal kezdődik, Brassó megyében összesen négy szakaszt teljesítenek. Este a mezőny átköltözik Székelyudvarhelyre. Szombaton hét gyorsasági szakasz vár a versenyzőkre, a már jól bevált Kalibáskő–Lövéte, Homoródkarácsonyfalva–Homoródszentpál és Homoródszentmárton–Patakfalva távok, ám az előző évekkel ellentétben most fordítva fogják teljesíteni a szakaszokat. A díjátadó ünnepség szombaton este fél kilenckor kezdődik a Márton Áron téren.

A Hargita Gyöngye Tess Rali programja

 

Július 17-én, pénteken:
8–13 óra között Shakedown (Szászhermány)
14.30 Rajt
14.53 PS1 Brassópojána (10,9 km)
15.31 PS2 Hidegpatak 1 (14,3 km)
18.04 PS3 Barcarozsnyó (7,9 km)
18.27 PS4 Hidegpatak 2 (14,30 km)

 

Július 18-án, szombaton:
10.00 Rajt
10.53 PS5 Lövéte 1 (12,75 km)
11.41 PS6 Homoródkarácsonyfalva 1 (6,70 km)
12.04 PS7 Homoródszentmárton 1 (6,65 km)
14.22 PS8 Lövéte 2 (12,75 km)
15.10 PS9 Homoródkarácsonyfalva 2 (6,70 km)
15.33 PS10 Homoródszentmárton 2 (6,65 km)
17.51 PS11 Lövéte 3 (12,75 km)
20.30 Díjátadó ünnepség Székelyudvarhelyen, a Márton Áron téren.