Júliusban jubilál a Hargita Gyöngye Rali

10 július 2017 - 7 perc olvasni való

Huszonötödik kiírásához érkezett a Hargita Gyöngye Rali. Az országos ralibajnokság ötödik fordulóját július 13–15. között rendezik meg Székelyudvarhelyen és környékén. Az egy hónap múlva kezdődő autóverseny részleteiről Ferencz Csaba főszervezővel beszélgettünk.

Nem változnak a helyszínek, így tavalyhoz képest idén is ugyanazokon a szakaszokon fognak száguldani a raliversenyzők. Július 13-án, csütörtökön este megszokott helyén, a Márton Áron téren lesz a csapatbemutató és a hivatalos megnyitó. Pénteken reggel az adminisztratív és technikai gépátvételt követően 9 órakor kezdődik a shakedown, a pályát idén is a város határától Farcád felé határozták meg a szervezők. Délután fél háromkor kezdődik a rali, a versenyzők a bucsini gyorsaságin kezdenek, majd teljesítik a libáni szakaszt.

Este héttől rendezik a Hargita Gyöngye Rali leglátványosabb szakaszát.

A Dietrich Árpád nevét viselő szuperspeciális visszaköltözik két évvel ezelőtti helyére, azaz a városi kórház és az állami rendőrség épületei körül fognak száguldani az autók. Szombaton pedig háromszor teljesítik a patakfalvi, a homoródszentpáli és a lövétei gyorsasági szakaszt. A géppark a Kossuth Lajos és a II. Rákóczi Ferenc utcában lesz, az össztáv pedig 121 kilométer.

„A versenyzők és sok néző is kérte, hogy térjünk vissza a szuperspeciális régi helyére, így engedtünk a pozitív nyomásgyakorlásnak. »Biztonság mindenekelőtt« a mottónk, ezért kicsit megváltoztattuk a pálya konfigurációját. Amikor a szakasz végén jönnek ki a rendőrség mellett és térnek jobbra a körforgalomban található cél felé, a versenyzőknek az út közepén található hordót ismét meg kell kerülniük”

– mondta a szuperspeciális szakaszról Ferencz Csaba.

A főszervező szerint érződik, hogy idén két hónappal korábban, nyáron rendezik a Hargita Gyöngye Ralit, ám az idő szorítása nem befolyásolja az előkészületeket.

„Mindenképpen készen leszünk a rajtig.

Most optimalizáltuk a dolgokat, így nem szakítjuk ketté a mezőnyt, továbbá a média és a nézők számára is sokkal elérhetőbb lesz a verseny.

A tapasztalatokból tanulva idén a rajt előtt egy héttel végigmegyünk a pályákon, és jelzőtáblákat helyezünk el a kanyarokban. Tavaly rendeztük az első aszfaltversenyünket, és a kőkihordásokkal meggyűlt a bajunk, így idén a Hargita Megyei Tanács szakembereinek koordinálásával táblákat helyezünk el ott, hogy ne lehessen levágni a kanyarokat”

– tette hozzá Ferencz.

 

Jövőre bővülnének

Idén sincs Csíkszereda környéki szakasz a rali programjában, a főszervező szerint próbáltak arrafelé is terjeszkedni, ám egyelőre nem találtak olyan útvonalat, amit be tudtak volna építeni a verseny körforgásába. „Nagy a nyomás a raliszövetség részéről, hogy minél kompaktabb versenyeket rendezzünk, ezért nagyon nehéz más régiókat is bevonni. Próbálkoztunk, de egyelőre nem tudtuk bevonni a csíki régiót. Vannak ott olyan aszfaltozott utak, amiket majd be tudunk venni a versenybe, jövőre teljes megyeszinten képzeljük el a Hargita Gyöngye Ralit” – vázolta a helyzetet.

A részvételt tekintve 2016-ban hatvan induló versenyzővel Jászvásár után (61) országos szinten második helyen végzett a Hargita Gyöngye Rali. A főszervező szerint idén még többen indulnak majd, mások mellett a korábbi nyertes Botka Dávid is jelezte, hogy ott lesz a rajtnál.

„Az időpontot is úgy választottuk ki, hogy a környező országokban ne legyen olyan verseny, ami befolyásolná a részvételt. A ralin lesz Historic verseny is, amelyen megmutatjuk a közönségnek azokat az autókat, amelyekkel évtizedekkel ezelőtt a legmagasabb szinten raliztak. Továbbá jubileumi versenyünk lesz, így természetesen meglepetéssel is készülünk a huszonötödik kiírásra”

– folytatta Ferencz Csaba.

Technikai fejlesztésekkel is készülnek

Az újítások sem maradnak el, a szervezőbizottság tárgyalást folytat egy helyi rádióval, ahol élő bejelentkezésekben a gyorsasági szakaszokon végigmenő versenyzők élménybeszámolóit hallhatjuk majd, és amennyiben a technika megengedi, a Facebookon élőben szeretnék közvetíteni a versenyt.

Továbbá a főszervező reményei szerint egy ingyenes, mobileszközökre kifejlesztett applikációval is lehet majd követni a rali eseményeit.

„Tavaly tértünk át murváról aszfaltra, most ezt kell megszilárdítanunk, hogy minden jól működjön, utána pedig gondolkodhatunk azon, hogy hova lehetne fejleszteni az egészet. Hosszú távú célunk, hogy az Európa-bajnokságba is becsatlakozzunk a Hargita Gyöngye Ralival”

– zárta a beszélgetést a főszervező.

 

FORRÁS:
Zátyi Tibor, 2017 június 15 – székelyhon.ro