Mentőöv Brassónak, együtt szervezik a Hargita Gyöngye és a Tess Ralit

28 május 2020 - 3 perc olvasási idő

Megjelent a 2020-as országos ralibajnokság versenynaptára, amely a tervezet kilenc versennyel ellentétben csupán hat megmérettetést tartalmaz, és kiderült az is, hogy a Hargita Gyöngye Ralit közösen rendezik a Brassói Tess Ralival.

Idén elmarad a rali egyik leglátványosabb eleme, a városi szuperspeciális • Fotó: Veres Nándor

A részletekről Ferencz Csabánál, a Hargita Gyöngye Rali főszervezőjénél érdeklődtünk. „A szövetségi elnök eldöntötte, hogy a 2020-as idényben a tervezett kilenc helyett csak hat verseny lesz. A kiválasztott versenyhelyszínek között szerepelt Székelyudvarhely is, azonban Brassót és Bákót kizárták. Mivel nem éreztem jogosnak azt, hogy egy önkényes döntés miatt egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező verseny,

mint a Brassói Tess Rali kikerüljön a versenynaptárból, ezért felajánlottam a szervezőnek, Stoica Bélának – akivel amúgyis nagyon jó viszonyt ápolunk –, hogy szervezzük meg közösen az idei ralit

– mondta el Ferencz a Hargita Gyöngye Tess Rali (Raliul Perla Harghitei Tess) megszületésének rövid történetét, amelyet július 17–18-án szerveznek aszfalton.

Továbbá megtudtuk, hogy a tervek szerint az első napot Brassóban teljesíti a mezőny, ott lesz a megnyitó és a csapatbemutató, másnap pedig Székelyudvarhely környékén versenyeznek, este pedig a városban tartják a díjátadót.

„Azért is mentem bele a közös szervezésbe, mert egy jó példa lehet arra, hogy tudunk jól együtt dolgozni, a nagyobb, akár 100 km-es távolságokat is át tudjuk hidalni. Hiszen ez egy jó ugródeszka lehet akár egy nemzetközi verseny megszervezéséhez is” – tette hozzá Ferencz.

A verseny térképét még ezt követően rajzolják meg, ami biztos, hogy idén a szuperspeciális szakaszt a koronavírus-járvány miatt hozott megszorító intézkedések miatt nem tartják meg.

A 2020-as román ralibajnokság menetrendje

Június 26–27. – Argeș Rali
Július 17–18. – Hargita Gyöngye Tess Rali
Augusztus 14–15. – Nagyszeben Rali
Szeptember 4–5. – Jászvásár Rali
Szeptember 25–26. – Transilvania Rali
Október 23–24. – Arad Rali