Tempestini és Barbu külön csatája az első napon

1 mai 2022 - 5 minute de citit

Elrajtolt az idei Hargita Rali, ahogy várható volt, szoros a csata az első helyért. Az első három gyorsasági szakaszt három különböző pilóta nyerte, az élen Simone Tempestini és Sebastian Barbu között mindössze 1.6 másodperc a különbség.

Az országos bajnokság leghosszabb gyorsasági szakaszán, a 28,7 km hosszú bucsini etapon Barbu volt a leggyorsabb, ám mindössze egy tized másodperccel előzte meg a címvédő Tempestinit.

 

A harmadik leggyorsabb a fiatal Andrei Gîrtofan volt, ám közel fél perces hátránnyal ért célba. A Soós-testvérek már a rajtnál technikai hiba miatt kiestek, míg Teslovanék már ezen szakaszon tetemes, több mint egy perces hátrányba kerültek, a 9. helyen kezdték a ralit.

A libáni gyorsasági szakaszon Tempestini visszavette az irányítást, óriási tempóját senki sem tudta tartani, Barbu 8.7, míg Gîrtofan 12.9 másodpercet kapott. Teslovanék picit javítottak, ám összetettben nem tudtak elmozdulni a kilencedik helyről.

 

Következett a sokak által várt, két év szünet visszatért székelyudvarhelyi városi gyorsasági, a Dietrich Árpád szuperspeciális. Rögtön az elején Tempestini hibázott, a körforgalomban keresztbe állt autójával, így értékes másodperceket veszített, a végül második leggyorsabb Barbu 1.6 másodpercre faragta hátrányát. Az SS-est Manole nyerte, a képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig Dolofan állhatott fel.

A közönségtől a legnagyobb tapsot természetesen a hazai párosok kapták, Jakab Attila/Sipos Hunor (Citroen C2R2MAX) és Gál István/Bálint Zsolt (Suzuki Swift) – előbbi sajnos elrontotta a pályaívet.

 

Az első napot követően Tempestini és Barbu ellépett a többiektől, Gîrtofan hátránya már több mint 37 másodperc, Manole pedig egy percen túl van. A neheze viszont csak ezután következik, szombaton a mezőny háromszor teljesíti a Homoródalmás, Homoródszentpál és Lövéte szakaszokat.

Hargita Rali, PS1 Bucsin (28,70 km)

  1. S. Barbu/B. Iancu (Skoda Fabia Rally 2) 13:15.9
  2. S. Tempestini/S. Itu (Porsche 997) +0.1
  3. A. Gîrtofan/D. Vrajă (Skoda Fabia Rally 2) +27.9
  4. M. Manole/M. Banca (Skoda Fabia Rally 2) +47.1
  5. N. Maior/F. Maior (Peugeot 208) +53.9
  6. B. Cuzma/F. Dorca (Skoda Fabia Rally 2) +56.4

  1. A. Teslovan/Cseh V. I. (Ford Fiesta) +1:12.9

 

PS2 Libán (11,83 km)

  1. S. Tempestini/S. Itu (Porsche 997) +5:44.6
  2. S. Barbu/B. Iancu (Skoda Fabia Rally 2) +8.7
  3. A. Gîrtofan/D. Vrajă (Skoda Fabia Rally 2) +12.9
  4. M. Manole/M. Banca (Skoda Fabia Rally 2) +22.7
  5. B. Cuzma/F. Dorca (Skoda Fabia Rally 2) +26.0
  6. A. Titov/A. Gerogiev (Skoda Fabia R5) +28.8
  7. A. Teslovan/Cseh V. I. (Ford Fiesta) +30.0

 

PS3 Dietrich Árpád (1,5 km)

  1. M. Manole/M. Banca (Skoda Fabia Rally 2) +1:32.3
  2. S. Barbu/B. Iancu (Skoda Fabia Rally 2) +0.2
  3. C. Dolofan/T. Pavel (Citroen C3 Rally 2) +1.3
  4. J. Tatu/E. Rotaru (Skoda Fabia R5) +2.5
  5. B. Cuzma/F. Dorca (Skoda Fabia Rally 2) +2.8
  6. A. Teslovan/Cseh V. I. (Ford Fiesta) +3.1

 

Az összetett állása

  1. S. Tempestini/S. Itu (Porsche 997) 20:40.1
  2. S. Barbu/B. Iancu (Skoda Fabia Rally 2) +1.6
  3. A. Gîrtofan/D. Vrajă (Skoda Fabia Rally 2) +37.7
  4. M. Manole/M. Banca (Skoda Fabia Rally 2) +1:02.5
  5. B. Cuzma/F. Dorca (Skoda Fabia Rally 2) +1:17.9
  6. N. Maior/F. Maior (Peugeot 208) +1:22.4

  1. A. Teslovan/Cseh V. I. (Ford Fiesta) +1:38.7

 

A Hargita Rali további programja

 

Szombaton

9.00 Rajt

10.13 PS4 Homoródalmás (6,05 km)

10.34 PS5 Homoródszentpál (6,35 km)

11.02 PS6 Lövéte (13,20 km)

13.35 PS7 Homoródalmás (6,05 km)

13.56 PS8 Homoródszentpál (6,35 km)

14.24 PS9 Lövéte (13,20 km)

16.57 PS10 Homoródalmás (6,05 km)

17.18 PS11 Homoródszentpál (6,35 km)

17.46 PS12 PS6 Lövéte (13,20 km)

20.30 Díjátadó ünnepség, Székelyudvarhely, Márton Áron tér